A kölyök pezsgő rengeteg ízesítése

Szponzorált tartalom

Kölyök pezsgőkölyök pezsgő

Néhány italt nem feltétlenül azért fogyasztunk, mert az illető pont azt kívánta, hanem mert szokássá vált. Például a pezsgő az egyik elengedhetetlen kellék az újév megünnepléséhez. Azonban, aki nem ragaszkodik az alkoholhoz, annak ott a kölyök pezsgő változat. Lényegében véve szénsavas gyümölcsital, hiszen semmi köze az alkoholos társaihoz. A folyadék alapjául nem a bort veszik igénybe, hanem a gyümölcslevet.

Ezt keverik szén-dioxiddal, ami által elkészül a finom ital. A kölyök pezsgő jellemzői közé tartozik még, hogy nem tartalmaz semmiféle tartósítószert vagy egyéb mesterséges anyagot. Ezért is népszerű és közkedvelt a gyerekek körében. Az íze természetesen édes, a felhabzása pedig intenzív.

Jóformán minden gyümölcsből lehet készíteni kölyök pezsgőt, azonban a leginkább elterjedtek a barack, a málna és az alma. Ugyanolyan üvegbe helyezik, mint az alkoholost, csupán a címke különböző mesefigurákkal van tele. Ezáltal a gyerekek együtt ünnepelhetnek a felnőttekkel, valamint azok is részt vehetnek a mulatozásban, akik nem fogyaszthatnak alkoholt.