Néha nem könnyű egyensúlyt teremteni az élet viharaiban
Néha olyan furcsa az ember… van, hogy legszívesebben szinte mindenbe azonnal belekezdenék. Ismerős az az érzés, amikor csak úgy kavarognak a gondolataid a fejedben, és azt sem tudod, mihez kapj először? A legjobb lenne, mindegyiket azonnal leírni. Nekem azonban nehézséget okoz az írás, én nem tudok választani a gondolataim közül. Amikor írni kezdek, olyan, mintha egymásra rétegződnének a betűim. Ha ránézek a papírra, csupa értelmetlen maszlag, de ha elkezdem őket rétegenként vizsgálni, mindegyik mögött ott az értelem. Csak úgy kell kibontani, mint ahogyan a hagymát hámozod. Figyelmesen, levélről levélre haladva. Ilyenek az én gondolataim, amikor írok – és mivel éppen ezért nem írok jól, keveset szoktam írni.
Persze kivételt képez ez alól, amikor mégiscsak megszáll az ihlet. Vannak ilyen napok. Szeretem ezeket a napokat, de meg kell, hogy mondjam, eléggé el is tudok mindebben veszni. Ilyenkor az életem átcsap egy ellenkező mechanizmusba: lelassulok. De nem jól esően és magamra koncentrálóan, mint egy meditáció alkalmával. Ez nem mindfullness. Ez kiüresedés. Kiégés. Fáradtság. Depresszió. Nem szeretem ezt az állapotot, de most már másképp küzdök ellene. Igyekszem tudomásul venni, hogy ez is én vagyok, és hagyom, hogy az energiák átfolyjanak rajtam. Hiszen egyszer mindennek vége lesz, nem igaz? Ebben bízom én is, hogy talán egyszer majd ezek a negatív erők is megszűnnek operálni, és visszaadják a helyüket annak a sok pozitív, tevékeny energiának, amellyel olykor megajándékoz a sors. Continue reading